Kérdezz a Riottól: A fejlesztői csapat által levont tanulságok

Aatrox VGU-ja, miért tematikák részeként érkezik a legtöbb kinézet, illetve pár friss infó a szavazásokról.

Üdv a Kérdezz a Riottól rovatban!

Örömmel jelentjük be, hogy rövid kihagyás után a Kérdezz a Riottól rovatunk visszatért. Kezdjük is rögtön az új évet a hősökre, a VGU-kra és a kinézettematikákra irányuló kérdésekkel.

Továbbá kérünk titeket, hogy küldjétek el nekünk a kérdéseiteket! Így tudhatjuk meg, mi érdekel titeket. És mindig örülünk, ha írtok nekünk.


Hogyhogy mostanában egy vonal mentén készülnek a hőskinézetek (például a Harcos királynők) ahelyett, hogy minden hős egyedi lenne?

Sok oka van annak, hogy több, egy tematika köré épülő kinézetgyűjteményt is kiadtunk. Az egyik az, hogy több energiát fektetünk a tematikákat körülölelő világ és a tematikák megjelenésének fejlesztésébe. A Lélekvirág remek példa erre. Az ilyen tematikákat sokáig fejlesztgetjük, aprólékosan dolgozzuk ki a kreatív alapokat, és számos kinézetet hozunk létre, hogy minden irányból körüljárhassuk a tematikát a kiadása előtt. Azáltal, hogy nagyobb „adagokban” adunk ki kinézeteket egy-egy tematika részeként, arra is lehetőségünk nyílik, hogy a kevésbé népszerű hősöket bevonjuk egy nagyobb vagy új tematikába – mint tettük ezt Lélekvirág Kindreddel is.

Ez persze nem tart vissza minket attól, hogy egyedi hőskinézeteket is készítsünk. Lehetnek olyan hősök, amelyek nem illeszkednek bele egyértelműen az éppen fejlesztett tematikába, és mindig keresünk olyan egyedi kinézetötleteket, amelyek vélhetően tetszenének a játékosoknak.

Riot Eggo McLego, a hőskinézetek és a személyre szabáshoz kapcsolódó tartalmak termékfelelőse


Mi történt a VGU-val, amit Mundo után akartatok kiadni?

Megcsúsztunk néhány dologgal, így nem tudtuk elkezdeni a szeptemberi Hősfejleményekben beharangozott VGU fejlesztését. Úgy döntöttünk, inkább eleget teszünk az eredeti ígéretünknek, miszerint ti dönthettek arról, hogy melyik hőst frissítsük legközelebb.

Hamarosan befejezzük a szavazatok összeszámlálását, és már alig várjuk, hogy a jövő héten bejelenthessük a győztes hőst, aki a következő VGU-t kapja Dr. Mundo után. A tematikaszavazás győztesét is ekkor hirdetjük ki.

Reav3, a hőstervezésért felelős csapat vezető producere


Milyen hőslétrehozással vagy -átdolgozással kapcsolatos tapasztalatotok eredményezett drasztikus változást a hősök kezelésében?

Nem tudnánk olyan hőst kiemelni, aki drasztikusan befolyásolta volna a hősök kezelését, azonban volt egy VGU, nevezetesen Aatroxé, amelynek nyomán másként kezdtük kezelni a VGU-kat.

Aatrox előtt az új hősöknek és a VGU-knak ugyanaz volt az elsődleges céljuk: az érdeklődés növelése. Úgy is mondhatnánk, hogy a VGU-knak és az új hősöknek is az volt a szerepük, hogy minél több játékos akarjon velük játszani, ezáltal pedig felpezsdítsék a LoL játékmenetét a hőssel vagy ellene játszó játékosok számára egyaránt. Ez nem jelenti azt, hogy minden hősnek közönségkedvenccé kell válnia – néha olyan hősöket is létrehozunk, amelyekről tudjuk, hogy csak egy szűk réteget fognak vonzani, ugyanakkor reméljük, hogy ezeknek is meglesz az állandó játékosbázisuk.

Az új hősöknek és VGU-knak eltérő másodlagos céljaik vannak. Az új hősök másodlagos célja az volt (és még mindig az), hogy népszerűbbé tegyék a LoL-t. A VGU-k másodlagos célja pedig az volt, hogy megszilárdítsák a játékosoknak a fejlesztői csapatunkba vetett bizalmát, illetve felpezsdítsék és felfrissítsék a LoL játékélményét.

Mivel a VGU-kkal kapcsolatban az elsődleges célunk az volt, hogy minél többen játsszanak az adott hőssel, néha arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a szélesebb közönség számára is érdekesebbé és izgalmasabbá tegyük a hőst, még akkor is, ha ez jelentős változtatást eredményezett a hős játékmenetében vagy stílusában. Ma már látjuk, hogy ez nem volt túl jó megközelítés, akkoriban azonban ezek a célok teljesen észszerűnek tűntek. Mindenesetre ebben a szellemben született meg Aatrox frissítése.

Így egy olyan hőst kaptunk, amelyet az elkötelezett játékosok sokkal gyakrabban választanak, és ha a sikert tisztán az elsődleges célunk alapján mérjük, akkor bizony Aatrox projektje sikeres volt. Az új játékosok bevonása ugyanakkor sok régi Aatrox-játékos elvesztésével is járt. Sok játékos kezdett attól félni, hogy ha a kedvenc hőse VGU-t kap, esetleg eltűnhetnek belőle azok a tulajdonságok, amelyeket annyira szeretett benne.

Aatrox frissítése után felcseréltük a VGU-kra vonatkozó elsődleges és másodlagos céljainkat. Az elsődleges célunk a játékosi bizalom megtartása lett (és az is marad), még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a hős a szélesebb játékosközönség számára kevésbé vonzó és izgalmas karakterként végzi.

Bizonyos értelemben a frissítések során nem kezelhetjük a hősöket a saját tulajdonunkként. A hőseinket játékosok milliói zárták már a szívükbe világszerte, ezért az számunkra a legfontosabb, hogy ti, a játékosok elégedettek legyetek a frissítéseinkkel.

Részben ezért vezettük be a VGU-szavazásokat is. És ezért is teszünk közzé meg a fejlesztés során több fejlesztői blogbejegyzést, hiszen így hamarabb kaphatunk visszajelzést a játékosoktól az aktuális irányunkat illetően, és a visszajelzésekre alapozva elvégezhetjük a szükséges módosításokat. Reméljük, hogy a mostanában kiadott frissítéseinken érezhető ez az új megközelítés, és azt is, hogy tovább szilárdíthatjuk a Hősökért felelős csapatba vetett bizalmatokat.

Reav3, a hőstervezésért felelős csapat vezető producere


Kérdésed van? Lépj ide, írd be a kérdésed a szövegmezőbe, és máris küldheted.