A legújabb frissítés: 11.11

Gyengítünk néhány dzsungelharcost, másokat pedig erősítünk...

Üdv!

Ezúttal a szezon korábbi frissítéseinek hatásai lesznek a középpontban. Rá kell koppintani a dzsungelharcos Morgana orrára, akinek erősítése olyan jól sikerült az előző frissítésben, hogy el is terelte őt az elsődleges szerepeitől. Némileg erősítettük Ryze-t, aki elég rosszul jött ki a tárgyak átalakításából.

Ezután következik két hős finomhangolása, akik gyakran fordulnak elő két tárggyal: konkrétan Senna és a Fagyos tűz kesztyű, illetve Master Yi és az Árnykard párosáról van szó. Nem szeretjük, ha egy hős túlságosan kötődik egy tárgyhoz, amely ráadásul tőle idegen játékmenet felé tereli őt. A mostani változtatások után több mitikus tárgy közül választhatnak, és pontosabban meghatározhatjuk a feladatkörüket és játékstílusukat.

Végül itt a hab a tortán: visszatér a Nexus Blitz, javított játékegyensúllyal.

Egyelőre ennyi, kedves barátaim! Találkozunk a következő frissítés megjelenésekor!

Itt találjátok a TFT frissítési jegyzeteit, ahol sosem tiltják ki a kedvenc hőseiteket!
Tricia „mom cat” Tan Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2021. május 28. – Nexus Blitz játékegyensúllyal kapcsolatos módosítások és hibajavítások

Általános

AZ URF CSAPATHARC ARANYKÜLÖNBSÉG SZORZÓJA 100% 30%
VIEGO HIBAJAVÍTÁSA Viego mostantól nem tudja megszállni Sorakát a Védjétek Sorakát eseményben.

A 11.11-es frissítés erősítései

Shyvana Normál -3% elszenvedett sebzés
Tristana Normál +3% kiosztott sebzés

A 11.11-es frissítés gyengítései

Swain -5% kiosztott sebzés -10% kiosztott sebzés

2021. május 27. – Nautilus hibajavításai

Nautilus

W – A TITÁN DÜHE VARÁZSERŐARÁNYÁNAK HIBAJAVÍTÁSA Állítottunk Nautilus W – A titán dühe képességének varázserőarányán, hogy elérje a kívánt értéket (40%).
E – FÖLDINDULÁS LASSÍTÁSÁNAK HIBAJAVÍTÁSA Állítottunk Nautilus E – Földindulás képességének lassításán, hogy elérje a kívánt értéket (30%).

A frissítés újdonságai

A PROJEKT: Sejuani, PROJEKT: Mordekaiser, PROJEKT: Renekton, PROJEKT: Senna, PROJEKT: Sylas, PROJEKT: Sylas (Tekintély kiadás), és a PROJEKT: Varus kinézet 2021. május 27-én válik elérhetővé.

Hősök

Azir

Csökkentettük a Q költségét.

Azir túl magasan szárnyalt a profi játékokban, ezért a 11.5-ös frissítésben gyengítenünk kellett őt. Most, hogy kicsit lenyugodtak a kedélyek, megkönnyítjük számára a portyázási fázist.

Q – Homokroham

KÖLTSÉG 70 mana 55 mana

Elise

Csökkentettük a pók alakbeli találati sebzési arányt.

Elise egy ideje túl könnyen ejti el prédáit minden tudásszinten. A 11.10-es frissítés dzsungelbeli változásai óta túl magasra mászott az erőrangsorban. Ő alapvetően egy korai játékban erős dzsungelharcos, ezért ezt a szerepét tesszük hangsúlyosabbá a végjátékbeli sebzése csökkentésével.

Passzív – Pókkirálynő

PÓK ALAK TALÁLATI SEBZÉSI ARÁNYA 30% varázserő 20% varázserő

Ezreal

Növeltük az alap életerő-regen növekedési értékét és a páncélt.

Ezreal minden tudásszinten bukdácsol, ezért egy apró erősítéssel próbálunk segíteni ezen.

Alapértékek

ÉLETERŐ-REGEN NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 0,55 0,65
PÁNCÉL 22 24

Graves

Megemeltük a sebzés növekedését.

Graves nehézkesen tud farmolni a megújult dzsungelben, ezért felgyorsítjuk a sebzése növekedését.

Alapértékek

SEBZÉS NÖVEKEDÉSE 3 4

Hecarim

Növeltük a Q bónusz sebzési arányát. Növeltük az E sebzési arányát.

A 11.9-es frissítéssel átestünk a ló másik oldalára, különösen a dzsungelbeli változások fényében. Hecarim korábban túlságosan szívós és gyors volt, gond nélkül legázolta az ellenfeleit. Most, hogy mindkét téren visszaállt az elfogadható szintre, megnövelhetjük a sebzését, hogy a megfelelő harcos tárgyakat választva elbánhasson az utolért ellenfelekkel.

Q – Tombolás

SEBZÉSI ARÁNY 70% bónusz sebzés 75% bónusz sebzés

E – Elsöprő roham

MINIMÁLIS SEBZÉSI ARÁNY 50% bónusz sebzés 55% bónusz sebzés
MAXIMÁLIS SEBZÉSI ARÁNY 100% bónusz sebzés 110% bónusz sebzés

Lee Sin

Növeltük az E töltési idejét.

Lee Sin 11.8-as frissítésben megjelent erősítése túl jól sikerült, több szerepben (dzsungel, felső és középső ösvény) is az élmezőnybe ugrott, ezért részben visszavonjuk a változtatásokat.

E – Vihar

TÖLTÉSI IDŐ 8 másodperc 9 másodperc

Leona

Csökkentettük a W alapsebzését.

Karddal, pajzzsal és a Nap erejével felvértezve a sugárzó hajnal túl fényesen ragyogott. Csökkentjük a sebzését, hogy az ellenfelei megpihenhessenek az árnyékban.

W – Napfogyatkozás

ALAPSEBZÉS 60/95/130/165/200 45/80/115/150/185

Master Yi

Csökkentettük a Q sebzési arányát.

Master Yi sokszor az Árnykardot választja mitikus tárgyként, így a Q sebzése és a támadások visszaállítása válik számára központi kérdéssé. Bár az Árnykard egyes helyzetekben valóban logikus választás lehet, eltorzítja a hagyományosan az alaptámadásokra koncentráló játékmenetét, így elég nehéz hatékonyan fellépni ellene. Módosítjuk egy kicsit az erőviszonyokat, hogy az ilyen összeállítások is életképesebbek legyenek.

Q – Alfa-csapás

SEBZÉSI ARÁNY 100% sebzés 90% sebzés

E – Wuju stílus

ALAPSEBZÉS 20/30/40/50/60 30/40/50/60/70

Morgana

Csökkentettük a W nem hatalmas szörnyek elleni sebzését.

A 11.8-as frissítésben kiadott erősítéssel rá szerettünk volna világítani arra, hogy Morgana dzsungelharcosnak is remek. Ehelyett azt értük el, hogy a dzsungelben sikeresebb lett, mint bármelyik másik szerepében, ezért most korrigálnunk kell.

W – Gyötrő árnyak

NEM HATALMAS SZÖRNYEK ELLENI SEBZÉS 185% 155%

Nautilus

Az E mostantól megnövelt sebzést okoz szörnyek ellen.

Réges-rég, egy messzi-messzi játékban Nautilus életképes dzsungelharcos volt. Szeretnénk, ha ismét ez lenne a helyzet, ezért növeljük a tisztogatáshoz szükséges területi sebzését.

E – Földindulás

újTÁBOROK TITÁNJA A Földindulás mostantól 150%-kal nagyobb sebzést okoz szörnyek ellen.

Qiyana

Csökkentettük a W bónusz mozgási sebességét.

Qiyana egyik legnagyobb erőssége a korai portyázóképessége. Ez bosszantóan hatékonnyá tette az Elit játékokban, ezért úgy éreztük, hogy ideje rálépni a fékre.

W – Elemi alak

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 5/7/9/11/13% 3/5/7/9/11%

Rumble

Csökkentettük a passzív képesség maximális találati sebzését szörnyek ellen.

Elkezdett terjedni a pletyka, hogy egy yordle könnyedén agyoncsapkodja a Grompokat és Szederhátakat a dzsungelben. Kicsit lehűtjük a kedélyeket, és csökkentjük a szörnyek elleni, egy célpontot érintő sebzését.

Passzív – A roncstelep titánja

MAXIMÁLIS TALÁLATI SEBZÉS SZÖRNYEK ELLEN 120 80

Ryze

Növeltük az alap életerő-növekedési értékét.

Az előszezon tárgyakat érintő változásai (például a Korok pálcája és a Szeráf ölelése pajzsának elvesztése) és a Fázisroham 11.10-es frissítésbeli gyengítése miatt Ryze sok mozgási sebességtől és életerőtől esett el, ami meglátszott az eredményességén. Megnöveljük a szívósságát, hogy ismét bátrabban játszhasson.

Alapértékek

ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 98 110

Senna

Csökkentettük a passzív képesség bónusz támadási hatótávját. A Q mostantól a halálossággal arányosan erősödik. Az E mostantól varázserőt biztosít álcázáskor. Növeltük az R sebzési arányát.

A Fagyos tűz kesztyű lett Senna meghatározó támogató tárgya, ami a győzelmi arányát és a népszerűségét egyaránt megnövelte. A tank Senna kétségkívül szórakoztató, de így csökken az összeállításai változatossága, és megszűnik a fő gyengesége, a törékenysége. Szeretnénk háttérbe szorítani a Fagyos tűz kesztyűt, és inkább a hagyományosan sikeres összeállításaira (halálosság és varázserő) helyezni a hangsúlyt.

Ha már úgyis vele foglalkoztunk, lelassítottuk a támadási hatótávja növekedését, amely eléggé felgyorsult a Ködnek adott, 11.2-es frissítésbeli erősítés óta. Összességében a módosítások arra bátorítják a játékosokat, hogy az eredeti szerepének megfelelően, nagy erejű, ám törékeny hősként fejlesszék Sennát.

Passzív – Feloldozás

BÓNUSZ TÁMADÁSI HATÓTÁV 20 KÖD JELZŐNKÉNT 25 20
újHALÁLOS GYÓGYÍTÁS A Metsző sötétség gyógyítása mostantól a halálosság 160%-ával is növekszik

E – A Fekete Köd átka

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 20% 20% (+1% minden 20 varázserő után)

R – Sötétlő hajnal

SEBZÉSI ARÁNY 50% varázserő 70% varázserő

Seraphine

Növeltük a W alap pajzserejét Seraphine és a szövetségesei számára.

Megnöveljük Seraphine W-jének szintenkénti pajzserejét, különösen a magasabb szinteken, ami leginkább a középső ösvényen fog segíteni neki. Ez remélhetőleg lendületet ad a szólókarrierjének.

W – Térhatású hang

ALAP PAJZSERŐ (SAJÁT) 75–150 (az 1–18. szinten) 75–225 (az 1–18. szinten)
ALAP PAJZSERŐ (SZÖVETSÉGES) 50–100 (az 1–18. szinten) 50–150 (az 1–18. szinten)

Shaco

Csökkentettük a W sebzési arányát. Csökkentettük az E varázserőarányát.

A sebzésre építő Shacóval elégedettek vagyunk, de varázserőre építő dzsungelharcosként és támogatóként érezhetően erősebb, ezért kénytelenek voltunk közbelépni.

W – Cimbi a dobozban

SEBZÉSI ARÁNY 10% varázserő (20% varázserő, ha csak egy célpont van) 9% varázserő (18% varázserő, ha csak egy célpont van)

E – Mérgezett dobókés

VARÁZSERŐARÁNY 55% 50%

Singed

Az E töltési ideje mostantól arányosan változik.

Hiába erősítettük a Szurdokhasítót a 11.10-es frissítésben, Singed győzelmi aránya nem tudott felépülni a korábbi mérgezésből. Az Átdobás töltési ideje mostantól a szinttől függően csökken, így több lehetőség nyílik meg előtte a végjátékban.

E – Átdobás

TÖLTÉSI IDŐ 10 másodperc 10/9,5/9/8,5/8 másodperc

Teemo

Csökkentettük a W töltési idejét.

Teemo W-jét sokan alábecsülik. Csökkentjük a töltési idejét, hogy gyakrabban lehessen bevetni az aktív hatást, jelentősen növelve a gyilkos gombaszedő mozgékonyságát.

W – Gyors futás

TÖLTÉSI IDŐ 17 másodperc 14 másodperc

Urgot

Csökkentettük a W módosított sebzési arányát a későbbi szinteken.

Urgot néha egész csapatokat lekaszált az átlagos játékokban. A portyázási fázis utáni folyamatos sebzését vettük célba, hogy kevésbé hatékonyan tisztogasson.

W – Tisztogatás

MÓDOSÍTOTT SEBZÉSI ARÁNY 20/24/28/32/36% sebzés 20/23,5/27/30,5/34% sebzés

Tárgyak

Felső ösvényes tankok tárgyai

Azt szeretnénk, ha minden egyes meccsen súlya lenne a megfelelő tárgyak kiválasztásának. Jelenleg két trend figyelhető meg a felső ösvényes tankok körében a korai játék során: a Tüskevért megvásárlása második tárgyként, valamint a Bokormellény megvásárlása a Tüskevért összeállítása nélkül. Ez rávilágít egy problémára. A Bokormellényt és Tüskevértet mindenes tárgyként használják, holott az eredeti funkciójuk az ellenfelek erős gyógyításának semlegesítése. A módosításokat követően sokkal egyértelműbb lesz a tárgyak szerepe és a felső ösvényes tankok számára nyújtott haszna.

Még valami: a figyelmesebbek kiszúrhatták, hogy a Fagyos szív kevésbé általános értékeket ad, mint a többi tankoknak szóló tárgy. Ez teljesen szándékos lépés volt a részünkről, mivel egyedi funkciót szántunk neki. Magasabb a Kőkemény alapértéke, mint a többi tárgyé, mivel kevésbé erősödik a maximális életerő arányában. Összességében sok képességgyorsítást és manát biztosít, így egyértelműen a támadók ellen hatékony.

Bokormellény

PÁNCÉL 35 30
eltávolítvaTÜSKÉK VISSZAVERT SEBZÉSE A Bokormellény visszavert sebzése mostantól nem növekszik a bónusz páncéllal arányosan.

Warmog vértje

HATÁS AKTIVÁLÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ÉLETERŐ 3000 maximális életerő 1100 bónusz életerő

Vadászmellény

KŐKEMÉNY SEBZÉSCSÖKKENTÉSE A maximális életerő 0,5%-a 5 + a maximális életerő 0,35%-a
újEGY KŐKEMÉNY ESZKÖZTIPP Az eszköztipp mostantól mutatja, hogy mennyi sebzést védett ki a Kőkemény hatás.

Randuin ómenje

KŐKEMÉNY SEBZÉSCSÖKKENTÉSE A maximális életerő 0,5%-a 5 + a maximális életerő 0,35%-a

Fagyos szív

KŐKEMÉNY SEBZÉSCSÖKKENTÉSE A maximális életerő 0,5%-a 7 + a maximális életerő 0,35%-a
A tél simogatásának támadásisebesség-csökkentése 15% 20%

Holdkőmegújító

A 11.9-es frissítés után ismét erősítjük a Holdkőmegújítót. Megnöveljük a gyógyító- és pajzserejét, amiből minden bűvölő profitálhat.
CSILLAGFÉNYES KEGY GYÓGYÍTÁSA ÉS PAJZSEREJE MÁSODPERCENKÉNT 4%, legfeljebb 20% 6%, legfeljebb 30%

Fekete hasítóbárd

Hiába módosítottuk a Fekete hasítóbárd funkcióját a 11.5-ös frissítésben, továbbra sem népszerű ebben a szezonban. Erősítjük az egyik egyedi adottságát, hogy versenyképesebb legyen az alternatívákkal.
KIHASÍTÁS PÁNCÉLCSÖKKENTÉSE JELZŐNKÉNT 4%, legfeljebb 24% 6 jelzőnél 5%, legfeljebb 30% 6 jelzőnél

Isteni pusztító

Az Isteni pusztító teljesítménye inkább közepes, mintsem isteni. A harcosok egyre inkább a Háromság hatalmára és a tankok mitikus tárgyaira hagyatkoznak, ezért ideje volt növelni az Isteni pusztító erejét.
VARÁZSPENGE FELERŐSÍTETT TALÁLATI SEBZÉSE A célpont maximális életerejének 10%-a A célpont maximális életerejének 12%-a
VARÁZSPENGE GYÓGYÍTÁSA Közelharcosoknak 50% || távolsági harcosoknak 30% Közelharcosoknak 65% || távolsági harcosoknak 40%

Fagyos tűz kesztyű

Ahogy korábban említettük, gyengítjük Senna kedvenc mitikus tárgyát. A távolsági harcosok könnyebben és ismételten tudják alkalmazni a Fagyos tűz kesztyű lassítását, így csökkentjük annak erejét a számukra.

HÓCSAPDA LASSÍTÁSA TÁVOLSÁGI HARCOSOKNAK 25% (+4% minden 1000 maximális életerő után) 12,5% (+2% minden 1000 maximális életerő után)
HÓCSAPDA TÖLTÉSI IDEJE TÁVOLSÁGI HARCOSOKNAK 4 másodperc 6 másodperc

Dérkovácsolt szorítás (Ornn-fejlesztés)

HÓCSAPDA LASSÍTÁSA TÁVOLSÁGI HARCOSOKNAK 25% (+4% minden 1000 maximális életerő után) 12,5% (+2% minden 1000 maximális életerő után)
HÓCSAPDA TÖLTÉSI IDEJE TÁVOLSÁGI HARCOSOKNAK 4 másodperc 6 másodperc

Az áradás botja

Az áradás botja a 11.8-as frissítésbeli gyengítés után nagyon lemaradt a közvetlen versenytársaktól, úgyhogy megpróbáljuk felzárkóztatni. Fokozzuk a megosztott, varázserőt növelő hatását, hogy a megfelelő helyzetben (tudod, amikor tényleg van egy magas varázserejű csapattagod) megérje használni.
FÖLDINDULÁS ERŐSÍTŐ HATÁSA (SAJÁT ÉS SZÖVETSÉGES) 20–40 varázserő (a célpont szintjétől függően) 4 másodpercig 25–45 varázserő (a célpont szintjétől függően) 4 másodpercig

Kígyófog

Bár a Kígyófog elsősorban a fizikai sebzést okozó orgyilkosoknak szól, a távolsági harcosok esetében kifejezetten haloványan teljesít. Csökkentjük a közelharcos és távolsági harcos felhasználók közti különbséget, hogy akkor se kelljen lemondani a pajzscsökkentő hatásáról, ha nincsen orgyilkos a csapatban.
PAJZSMARTALÓC PAJZSCSÖKKENTÉSE TÁVOLSÁGI HARCOSOKNAK 25% 35%

Az Őrszemkőhöz kapcsolódó tárgyak fejlesztései

Átalakítjuk az Őrszemkövet és fejlesztéseit, hogy a támogatók összeállításainak későbbi darabja legyen, mint a Rabadon halálsüvege, a Határtalan penge és a Vízköpő sziklavértje (amelyek mindegyike erősebbé válik más tárgyak után alkalmazva). Áramvonalasítjuk a fejlesztését is, hogy akár egyből le lehessen zavarni, mint a Manamún és az Arkangyal pálcája esetében, és ne kelljen folyton fejlesztgetni.

eltávolítvaÉbredező őrszemkő


frissítveÉber őrszemkő

TELJES KÖLTSÉG 1100 arany
ÉLETERŐ 150
KÉPESSÉGGYORSÍTÁS 10
MISZTIKUS LÁDIKÓ Ez a tárgy egyszerre legfeljebb 3 megvásárolt ellenőrző őrszemet képes tárolni.
eltávolítvaIXTAL LÁTOMÁSAI Megnöveli a láthatatlan őrszemre, őrszemtotemre és az ellenőrző őrszemre vonatkozó kapacitásodat 1-gyel.
újFEJLESZTÉS A 13. szint elérése és a támogatói küldetés teljesítése után automatikusan átalakul az Őrködő őrszemkő tárggyá.

frissítveŐrködő őrszemkő

RECEPT Automatikusan jön létre az Éber látókőből.
ÉLETERŐ 150
KÉPESSÉGGYORSÍTÁS 15
MISZTIKUS LÁDIKÓ Ez a tárgy egyszerre legfeljebb 3 megvásárolt ellenőrző őrszemet képes tárolni.
IXTAL LÁTOMÁSAI Megnöveli a láthatatlan őrszemre, őrszemtotemre és az ellenőrző őrszemre vonatkozó kapacitásodat 1-gyel.
újIXTAL ÁLDÁSA Az Őrködő őrszemkő mostantól 12%-kal növeli a varázserőt, a képességgyorsítást, a bónusz sebzést és a bónusz életerőt.

Rúnák

Pengezápor

A Pengezápor egyre népszerűbb a lövészek körében, hatékonyan segíti a csatározást, és a legtöbb rúnánál gyakrabban lehet bevetni. A töltési ideje növelésével az erejéhez mérhető gyenge pontot kap.
TÖLTÉSI IDŐ 8 másodperc 12 másodperc

Süti-házhozszállítás

A Süti-házhozszállítás szinte kötelezővé vált a profi szinten, az ösvényen és a dzsungelben is. A finomságok célja az lenne, hogy segítsék az életben maradást az ösvényen, nem pedig az, hogy eladják őket jó áron. A fel nem használt sütik beváltásából mostantól csak aprópénz szerezhető.
BECSERÉLÉSI ÉRTÉK 30 arany 5 arany

A játékbeli bolt frissítései

  • Frissítettük az összeállítási fát: a kész tárgy nagyobb lett, és van hely a legnagyobb recepteknek is (khm, Ornn).
  • Az aktív hatásokkal rendelkező mitikus tárgyak mostantól egyedi mitikus aktív keretet kapnak, hogy kiemelkedjenek az alantas normál aktív tárgyak közül.
  • A mitikus tárgyak keretei mostantól megjelennek az eredményjelzőn, így mindig tudni fogod, hogy miért tud Jhin rohamozni.
  • A lehetséges fejlesztések legördülő menüje intelligensebb lett, és képes újraméretezni magát, ha a tartalom azt igényli.
  • A Parázskés és a Záporpenge mostantól megjelennek a kezdőtárgyak között, ha Sújtással kezded a játékot (ne haragudj, Ivern!).

A Nexus Blitz játékegyensúllyal kapcsolatos módosításai

A PROJEKT esemény alkalmából visszatér a Nexus Blitz játékmód, amelyet május 27. és június 28. között lehet játszani.
  • ESÉLY, HOGY NE ZSÁKMÁNY TEEMO/VEIGAR LEGYEN AZ ELSŐ ESEMÉNY 13% 9%
  • Az Ősi sárkány mostantól nem lehet az első jutalom.
  • A Suhanó sutyerák mostantól ugyanazt a pajzsmechanizmust használja, mint az Idézők szurdokában.
  • SUHANÓ SUTYERÁK ALAPÉLETEREJE 3000 2800
  • SUHANÓ SUTYERÁK ALAPPÁNCÉLJA ÉS -VARÁZSELLENÁLLÁSA 60 20
  • A Sújtás mostantól ugyanazokat az értékeket használja, mint az Idézők szurdokában (450 sebzésről indul, ami fejlesztés után 900-ra növekszik).
  • Módosítottuk a vesztes csapat eseményekhez kapcsolódó előnyeit meghatározó tényezőket. Mostantól nem csak a szerzett aranyban jelentkező, hanem a két csapat szintje közti különbséget is figyelembe veszi.
  • SEBZÉSTESZT BÁBU ÉLETEREJE 5000 (+90 életerő szintenként, +15 életerő másodpercenként a 6. percig, aztán +30 életerő másodpercenként) 1000 (+90 életerő szintenként, +2 életerő másodpercenként a 6. percig, aztán +4 életerő másodpercenként)
  • Ha a támadás megölné a sebzésteszt bábut, mostantól csak 1-re csökkenti az életerejét.
  • LENDÜLETBEN – MOZGÁSI SEBESSÉG ELLENFÉLHEZ KÖZELEDVE: AZ AKTIVÁLÁSHOZ SZÜKSÉGES SZÖG 180° 130°

Hibajavítások, kényelmi változások

  • Ahri E – Csábítása mostantól nem indítja be a dzsungelszörnyek életerő-regenerálódását, ha harcon kívül süti el.
  • Frissítettük Karma alapkinézetének Q és E vizuális effektusait: megnöveltük a színskálát, és átláthatóbbak lettek.
  • A Hextech Malzahar vagy Zsarnok Swain elleni találatok fémesebb hangot adnak ki.
  • Kijavítottunk egy hanghibát, amely miatt Világpusztító Malzahar Q – Az üresség hívása képességét nem lehetett hallani, ha a háború ködéből sütötte el.
  • Kijavítottunk egy hanghibát, amely miatt ha Kristályrózsa Swain elsütötte az R – Démontűz képességet, és elkezdte elszívni a célpont lelkét, a célpont NEM hallotta a suttogás hangeffektust és a lélekszívás kezdetét jelző hangeffektust.
  • A Bolt megnyitásakor hallható szinkron ismét hallható azon hősök esetében, akiknek van ilyen szövegük.
  • Taliyah a bolt bezárásakor hallható szövegét a bolt nyitásakor hallható szövegre cseréltük.
  • Lux R – Végső szikrájának szinkronja ismét hallható.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Xin Zhao E – Vakmerő rohama töltődni kezdett, és levonta a manaköltséget akkor is, ha ténylegesen nem aktiválódott, mert a hatótávolságon kívüli ellenfelet célzott meg, és célpont nélkül aktiválódott újra.
  • Rammus R – Pörgő meteorja mostantól nem okoz azonnal sebzést, ha Rammus közvetlenül maga alá süti el.
  • Alistar Q – Porrá zúzása mostantól nem ad egy Passzív – Diadalittas üvöltés jelzőt, ha a célpontot varázspajzs védi.
  • Kassadin mostantól nem tudja úgy aktiválni az Áramütést, hogy csak két különálló támadással talál el egy célpontot.

    Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák