A legújabb frissítés: 11.16

A lélek és a harmónia hölgyének változtatásai

Á! Szóval itt vagytok! Visszatértünk, és itt az ideje, hogy a mélyére nézzünk a 11.16-os frissítésnek.

Ebben a frissítésben néhány elszontyolodott baráton segítünk: egy fiú és a jetije kicsit felturbózza a hógolyóikat, Sivir megélezi a pattogó pengéit, Jarvan pedig végre megmutatja, hogy ki uralja a terepet. Olyan barátokkal is foglalkozunk, akik rendszeresen felbukkannak az egyensúlyt figyelő radarunkon, például ilyen az apró yordle a rövidzárral vagy a szerzetes az óriási rúgásával.

Számos finomítást is elvégzünk egy megvilágosodott lelken és egy hölgyeményen, aki bárkivel képes érzelmi húrokat pendíteni. Aztán van pár tárgyváltozás és a Rangsorolt játék új funkciói (ugye, mindig szeretted volna a barátaid orra alá dörgölni, hogy jobb vagy náluk?), és nagyjából ennyi.

Mint mindig, most is találkozunk a következő frissítés megjelenésekor!

Aki retteg a sötétben bujkáló gonosztól, itt találja a TFT frissítési jegyzeteit, ahol a szörnyek és boszorkányok egyaránt elestek a Hősök hajnala során!
Tricia „mom cat” Tan Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2021. augusztus 13. – Akshan hibajavítása és változtatások az Egy mindenkiértben

Akshan

HOVA TŰNTÉL? Akshan E – Hősies akció képességétől mostantól nem lesz a kelleténél hosszabb ideig láthatatlan, ha közvetlenül azután süti el, hogy megölt egy ellenfelet a Draktharr árnykardját birtokolva.

Egy mindenkiért hőserősítések

ALISTAR -3% elszenvedett sebzés -3% elszenvedett sebzés és +5% kiosztott sebzés
AURELION SOL -5% elszenvedett sebzés -8% elszenvedett sebzés
AZIR +8% kiosztott sebzés, -10% elszenvedett sebzés +8% kiosztott sebzés, -10% elszenvedett sebzés és +5% mozgási sebesség
BRAUM +5% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés +8% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés
ELISE +5% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés
IVERN +5% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés
LEBLANC -5% elszenvedett sebzés
NUNU ÉS WILLUMP +3% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés és +5% gyógyítás +3% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés és +5% gyógyítás
QIYANA +5% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés
RAMMUS +5% kiosztott sebzés
RENGAR -5% elszenvedett sebzés +5 kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés
SKARNER -3% elszenvedett sebzés
THRESH +15% kiosztott sebzés, -15% elszenvedett sebzés +15% kiosztott sebzés, -15% elszenvedett sebzés és +5% mozgási sebesség
XERATH +3% kiosztott sebzés

Egy mindenkiért hősgyengítések

GRAVES +5% elszenvedett sebzés
IRELIA -3% kiosztott sebzés
KOG’MAW -3% kiosztott sebzés és +3% elszenvedett sebzés
LILLIA +3% kiosztott sebzés és -3% elszenvedett sebzés Az Idézők Szurdokához képest változatlan
VAYNE -3% kiosztott sebzés

2021. augusztus 11. – Viego hibajavítása

Viego

HIBAJAVÍTÁS Viego E – Lidércjárta ösvény képessége mostantól megfelelően biztosítja az előnyeit, még akkor is, ha nem talált el tereptárgyat.

A frissítés újdonságai

Boszorkány Evelynn, Boszorkány Cassiopeia, Boszorkány Ahri, Boszorkány Ashe, Ősi isten Malphite, Ősi isten Warwick és Boszorkány LeBlanc (Tekintély kiadás) 2021. augusztus 12-étől lesz elérhető.

Hősök

Diana

Csökkentettük a passzív képesség nem hatalmas szörnyek elleni sebzését.

A 11.8-as frissítés óta Diana népszerű dzsungelharcossá vált, és elég erős a szerepben, különösen profi szinten. Örülünk, hogy Diana újabb szerepben tündökölhet, de kicsit túl erős. Csökkentjük a tisztogatási sebességét, és ezzel a dzsungelbeli hatékonyságát.

Passzív – Holdezüst penge

SEBZÉS NEM HATALMAS SZÖRNYEK ELLEN 300% 250%

Fiora

Növeltük az E töltési idejét a játék késői szakaszában.

Fiora egy ideje viszonylag erősnek számít, különösen a profi szintű játékban. Csökkentjük a hatékonyságát a kettős előrenyomulás és a toronyrombolás terén, méghozzá a közép- és végjátékban.

E – Kardforgatás

TÖLTÉSI IDŐ 11/9,5/8/6,5/5 másodperc 11/10/9/8/7 másodperc

IV. Jarvan

Növeltük a passzív hatás sebzését. Növeltük az R bónusz sebzési arányát.

Demacia Eszménye minden tudásszinten gyengélkedik. Erősítjük a Kataklizmát, hogy nagyobb hatása legyen a csapatharcokban, valamint növeljük a párbajozó és tisztogató képességét.

Passzív – Hadi ritmus

SEBZÉS A célpont jelenlegi életerejének 8%-a A célpont jelenlegi életerejének 10%-a

R – Kataklizma

BÓNUSZ SEBZÉSI ARÁNY 150% sebzés 180% sebzés

Jhin

Növeltük a W sebzését. Növeltük az R minimális sebzési arányát.

Jhin mostanában nem kapott álló ovációt, és sokszor színpadra sem engedték lépni. Halálosabb fellépéssel és egy még halálosabb fináléval jobb esélye lesz kiiktatni a kulcsfontosságú ellenfeleket, ha megfelelően támogatják a szövetségesei.

W – Kivirágzás

SEBZÉS 50/85/120/155/190 60/95/130/165/200

R – Halál négy felvonásban

MINIMÁLIS SEBZÉSI ARÁNY 20% sebzés 25% sebzés

Karma

Eltávolítottuk a passzív képesség találati hatásának töltésiidő-csökkentését, a képességekből eredő töltésiidő-csökkentése pedig mostantól fix értékű. Csökkentettük a Q alapsebzését a játék korai szakaszában. A töltési idejét a korai szakaszban növeltük, a késői szakaszban pedig csökkentettük, a költségét pedig csökkentettük. Növeltük a Q2 kezdeti sebzését. Az E pajzsának alapértéke később kezd el növekedni, a bónusz mozgási sebessége mostantól fix értékű, a Dac pedig mostantól csak a szövetségeseknek ad bónusz mozgási sebességet.

Karma már egy ideje jóval erősebb a versenyszerű profi játékokban, mint az egyéni várólistákon. A sok kisebb változtatás helyett jelentősebb átalakításokra vállalkozunk, hogy Karma minden tudásszinten hatékony lehessen.

Célzottan csökkentjük a korai ösvénybeli nyomása és minionirtási hatékonysága, valamint az R-E egész csapatnak adott pajzs + gyorsítás kombójának az erejét. Cserébe gyakrabban használhatja a Mantrákat, ha sikerül hősöket eltalálnia a képességeivel, amit az is segít, hogy csökkentjük a Q töltési idejét és költségét. Ezenkívül erősítjük az R-Q kombóját, hogy egyedül se maradjon teljesen védtelen.

Passzív – Tűzgyűjtő

eltávolítvaTALÁLATKORI TÖLTÉSIIDŐ-CSÖKKENTÉS Mostantól nem csökkenti 1 másodperccel a Mantra töltési idejét, ha ellenséges hőst támad az alaptámadásával
KÉPESSÉGEKBŐL EREDŐ TÖLTÉSIIDŐ-CSÖKKENTÉS 2/3,5/5 másodperc (az 1./6./11. szinten) 5 másodperc

Q – Belső láng

ALAPSEBZÉS 90/135/180/225/270 70/120/170/220/270
TÖLTÉSI IDŐ 8/7,5/7/6,5/6 másodperc 9/8/7/6/5 másodperc
KÖLTSÉG 55 mana 45 mana

Q2 – Lélekláng

KEZDETI SEBZÉS 25/75/125/175 40/100/160/220

E – Inspiráció

ALAPPAJZS 80/120/160/200/240 80/125/170/215/260
BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 40/45/50/55/60% 40%
A DAC A KÖZELI SZÖVETSÉGES HŐSÖKRE HATÓ ERŐSÍTÉSEI A teljes pajzs 30%-a, 100% bónusz mozgási sebesség A teljes pajzs 30%-a, 30% bónusz mozgási sebesség

Lee Sin

Csökkentettük a W életvarázsát.

Lee Sin nem zavartatta magát a 11.13-as frissítés gyengítései miatt, és az ösvények uralásáról a dzsungelek uralására váltott. Ezúttal egyszerű gyengítést kap, amely elvileg csökkenteni fogja a hatékonyságát a korai és középjáték párbajaiban.

W – Vasakarat

ÉLETVARÁZS 10/15/20/25/30% 5/10/15/20/25%

Lulu

Növeltük a W töltési idejét. Növeltük az R töltési idejét a korai szinteken.

Lulu játékegyensúlya az Átlagos szinten elfogadható, Képzett szinten azonban erős, Elit szinten pedig nagyon erős. A 11.9-es frissítésben szándékosan erősítettük Lulut, a W töltési idejének csökkentésével és a bónusz támadási sebessége növelésével kifejezetten ezeket a tudásszinteket célozva. A gyakran bevethető képesség és a megbízható folyamatos sebzés miatt elég idegesítő ellenféllé vált, amit jól tükrözött a hirtelen megugró kitiltási aránya. Ezért visszavonjuk az azonnali tömegirányítására vonatkozó erősítést (ami elsősorban a Képzett szintnek kedvezett), és növeljük az R töltési idejét.

W – Szeszély

TÖLTÉSI IDŐ 15/14/13/12/11 másodperc 16/15/14/13/12 másodperc

R – A vadon szava

TÖLTÉSI IDŐ 110/95/80 másodperc 120/100/80 másodperc

Maokai

Növeltük a passzív képesség gyógyítását. Csökkentettük az E robbanásának sebzését.

A felső ösvényes Maokai még tankolós összeállításban is nehezen állta a sarat, ezért növeljük az öngyógyítását. Támogatóként azonban nagy felfordulást okozott a facsemetéivel, mivel az alsó ösvényen brutálisak tudnak lenni a varázserőre építő összeállítások. Maokai továbbra is erős marad a távoli zaklatásban, de kicsit visszább veszünk az erejéből.

Még valami: Maokai passzív képességének értékei nem működtek rendesen. A kelleténél kisebb volt a maximális életerejével arányos gyógyítása (6–13% helyett 5–13%), és nem erősödött megfelelően (minden szinten lineárisan erősödött, nem pedig a kijelölt szinteken: 1/6/9…). Éppen ezért a passzív képesség korábbi gyógyítási értékei a hibás játékbeli értékeket jelölték. Most kijavítottuk ezt a hibát, ezért a maximális életerővel arányos gyógyulás még nagyobbat fog nőni, mint azt az eszköztipp alapján várnánk.

Passzív – Elszívó varázs

GYÓGYÍTÁS 5–65 (+5–13% maximális életerő) (az 1–18. szinten) (a gyógyítás és az erősödés hibái miatt) 5/15/25/35/45/55/65 (+7/8,5/10/11,5/13/14/15% maximális életerő) (az 1./6./9./11./13./15./17. szinten)

E – Facsemete

ROBBANÁS SEBZÉSE 25/50/75/100/125 (a célpont maximális életerejének +7/7,25/7,5/7,75/8%-a (+ 0,8% minden 100 varázserő után)) 20/45/70/95/120 (a célpont maximális életerejének +7/7,25/7,5/7,75/8%-a (+ 0,7% minden 100 varázserő után))

Nunu

Növeltük az alap mozgási sebességet. Növeltük az E hógolyónkénti sebzési arányát.

Nunu és Willump akadályokba ütközött, de itt a segítség! Részben visszavonjuk a 11.2-es frissítésbeli gyengítéseket, és a páros az agresszívabb összeállításokban még nagyobb sebzést fog okozni.

Alapértékek

MOZGÁSI SEBESSÉG 340 345

E – Hógolyótűz

HÓGOLYÓNKÉNTI SEBZÉSI ARÁNY 6% varázserő 10% varázserő
SEBZÉSI ARÁNY ÖSSZESEN 54% varázserő 90% varázserő

Shaco

Eltávolítottuk a Q narancssárga füsteffektusát. Az R hibajavításai.

Szóval az előző frissítésben (11.15) kijavítottunk egy régi hibát, amely miatt Shaco füsteffektusa nem látszott a háború ködén át. A „régi” az esetünkben azt jelenti, hogy legalább 2 éves. Ez a módosítás beindított egy vitát a megfelelő ellenlépésekről a LoL-ban. Senkit sem akarunk arra kényszeríteni, hogy folyamatosan a ködöt fürkéssze narancssárga füst után kutatva, ezért visszavonjuk a módosítást, és kijavítunk pár további hibát.

Q – Megtévesztés

eltávolítvaA MENYÉT KÖDBE VÉSZ Shaco képességének narancssárga füsteffektusa mostantól nem jelenik meg az ellenfél nézőpontjából, ha a háború ködében sütik el.

R – Hallucináció

ŐRSZEM – A KLÓN ÚTKERESÉSI HIBAJAVÍTÁSA Ha Shaco klónja megöl egy őrszemet, mostantól nem írja felül az összes utasítást, hogy újra és újra megkíséreljen visszatérni Shacóhoz.
TÉTLENSÉG – A KLÓN ÚTKERESÉSI HIBAJAVÍTÁSA Ha Shaco klónja nem kap további utasítást tíz másodpercig, mostantól nem tér vissza Shacóhoz.
ŐRSZEM – ARANNYAL KAPCSOLATOS HIBAJAVÍTÁS A Shaco klónja által megölt őrszemek mostantól helyesen Shacónak érnek aranyat.
A KLÓN HALÁLAKOR BEKÖVETKEZŐ ROBBANÁS Ha Shaco klónja visszavert sebzéstől hal meg, mostantól helyesen kicsi dobozokká robban szét.

Sivir

Növeltük a W sebzési arányát a játék későbbi szakaszában.

Sivir feladata teljes csapatok ledarálása lenne, de még a kritikus csapásokra építő összeállítások is gyengén muzsikálnak mostanság, ezért kiélezzük a pengéit.

W – Pattanó csillag

SEBZÉSI ARÁNY 30/40/50/60/70% sebzés 30/45/60/75/90% sebzés

Sona

Új passzív képesség! Csökkentettük a manaköltséget, és eltávolítottuk az aurák mana-visszatérítését. Az R mostantól a minionokat és szörnyeket is eltalálja.

A 10.4-es frissítésben új mana-visszatérítési mechanikát kapott a hős, hogy ne tudja teljesen elnyomni ellenfeleit. Ez végül nem bizonyult túl hatékonynak, gyakran akkor is büntette Sonát, ha teljesen helyénvalóan használta a képességeit, például amikor az E-vel egyedül portyázott a térképen. Ezért új mechanikát vezetünk be a korábbi helyet, ami inkább a jutalmazásra koncentrál a büntetés helyett.

Sona mostantól egy halmozódó mechanikát fog használni, amely jutalmazza bizonyos képességek használatát, és végső soron gyakrabban férhet hozzá a Crescendóhoz.

Passzív – Erőakkord

újGYORSÍTVA Sona alapképességei végleges Gyorsítva jelzőket biztosítanak számára. Jelzőnként +0,5 tartós alapképesség-gyorsítást kap, legfeljebb 60 alapképesség-gyorsításig. Amikor 60 alapképesség-gyorsítással rendelkezik, további Gyorsítva jelzők helyett 1,5 másodperccel csökken a végső képessége töltési ideje.
újTARTSD KI A HANGOT Mostantól az újjáélesztések után is megmarad (mint például Zilean végső képessége vagy az Őrangyal).

Q – A bátorság himnusza

KÖLTSÉG 75/80/85/90/95 mana 50/55/60/65/70 mana
újMINDEN LÖVEDÉK Mostantól az ellenséges hősöket eltaláló minden lövedék után kap egy Gyorsítva jelzőt.
eltávolítvaAURA MANAVISSZATÖLTÉSE Mostantól nem nyersz vissza 30 manát aktiválásonként, ha egy szövetséges megkapja a Bátorság himnusza auráját.

W – A kitartás áriája

KÖLTSÉG 105/110/115/120/125 mana 80/85/90/95/100 mana
újMINDEN ÚJ PAJZS A Kitartás áriájának aurája mostantól egy Gyorsítva jelzőt ad, valahányszor gyógyítasz egy sérült szövetségest, vagy megóvsz egy szövetségest legalább 25–125 sebzéstől az aura pajzsával.
eltávolítvaAURA MANAVISSZATÖLTÉSE Mostantól nem nyersz vissza 30 manát aktiválásonként, ha egy szövetséges megkapja a Kitartás áriájának auráját.

E – A fürgeség dala

KÖLTSÉG 90 mana 65 mana
eltávolítvaAURA MANAVISSZATÖLTÉSE Mostantól nem nyersz vissza 30 manát aktiválásonként, ha egy szövetséges megkapja a Fürgeség dala auráját.

R – Crescendo

eltávolítvaKÉPESSÉGEK TÖLTÉSI IDEJÉNEK CSÖKKENTÉSE Mostantól nem csökkenti Sona alapképességeinek töltési idejét.
újRAJTAD TARTOM A SZEMEMET A hősöket találja el. A hősöket, minionokat és szörnyeket találja el.

Tahm Kench

Csökkentettük a passzív képesség alapsebzését a korai szinteken. Csökkentettük a Q alapgyógyítását.

Tahm Kench különösen erős volt a felső ösvényen a játék korai szakaszában, ahol a nagy sebzése és öngyógyítása aranyat ért. Mindkét téren gyengítjük, hogy az ellenfeleinek legyen idejük összeszedni magukat.

Passzív – Ízelítő

ALAPSEBZÉS 12–60 (az 1–18. szinten) 8–60 (az 1–18. szinten)

Q – Nyelvcsapás

ALAPGYÓGYÍTÁS 15/20/25/30/35 10/15/20/25/30

Vladimir

Növeltük a passzív képesség varázserő => bónusz életerő átalakítási arányát, növeltük a bónusz életerő => varázserő átalakítási arányát.

Vlad a felső ösvényen jóval gyengébb volt, mint a középső ösvényen. Azzal próbáljuk kisegíteni a felső ösvényen, hogy megnöveljük a passzív képessége bónuszait, ami azt is jelenti, hogy többet profitálhat a tankolós tárgyakból.

Passzív – Karmazsin paktum

VARÁZSERŐ => BÓNUSZ ÉLETERŐ ÁTALAKÍTÁS 140% 160%
BÓNUSZ ÉLETERŐ => VARÁZSERŐ ÁTALAKÍTÁS 2,5% 3,3333333%

Xin Zhao

Csökkentettük az alapsebzést.

Hiába gyengítettük Xin Zhaót a 11.14-es frissítésben, továbbra is minden tudásszinten az egyik legerősebb dzsungelharcos. A megújult W és E nagyobb hatótávolságának köszönhetően Xinnek már nincs szüksége arra, hogy a korai játékban ő legyen a legerősebb csatározó, mert sokkal könnyebben hozzáfér a célpontjaihoz. Csökkentjük az alapsebzését, így továbbra is erős lesz a játék korai szakaszában, de nem tudja könnyedén legyőzni a többi dzsungelharcost.

Alapértékek

SEBZÉS 66 (1. szint) 63 (1. szint)

Ziggs

Növeltük az alapmanát. Az E aknánkénti alapsebzését csökkentettük a korai, és növeltük a későbbi szinteken, valamint csökkentettük a lassítást a korai szinteken.

A 11.14-es frissítésben gyengítettük az alsó ösvényes Ziggst, ami nem bizonyult elégnek, ezért visszaadjuk neki az elvett manát, és inkább a másodikként kimaxolt képességét gyengítjük. Ez jelentősebb mértékben csökkenti az erejét az alsó ösvényen, de a középjátékra kellően magas lesz a sebzése.

Alapértékek

MANA 420 (1. szint) 480 (1. szint)

E – Hextikus aknamező

ALAPSEBZÉS AKNÁNKÉNT 40/75/110/145/180 30/70/110/150/190
LASSÍTÁS 30/35/40/45/50% 10/20/30/40/50%

Tárgyak

Fekete pecsét

A Fekete pecsét elvileg egy „nagy kockázat-nagy nyereség” alapon működő tárgy, ehhez képest értékes eszközzé vált minden, varázserőt gyűjtő hős számára, még azoknak is, akiknek elsősorban a Doran gyűrűjének manája a fontos. Lassítjuk az erősödés tempóját, hogy a Fekete pecsét használata jelentősebb kockázattal járjon.
RÉMÜLET – VARÁZSERŐ DICSŐSÉG JELZŐNKÉNT 5 4
HALÁL ESETÉN ELVESZTETT DICSŐSÉG JELZŐK 4 5

Megváltás

A Megváltás háttérbe szorult a többi bűvölőknek szóló tárgy mellett, és nem volt túl népszerű ebben a szezonban. Megnöveljük az aktív hatás erejét, és gyakrabban lesz elérhető, így a tárgy hatékonyabb lehet a csapatharcokban.
AZ INTERVENCIÓ GYÓGYÍTÁSA 180–360 (a szövetséges szintjétől függően) 200–400 (a szövetséges szintjétől függően)
AZ INTERVENCIÓ TÖLTÉSI IDEJE 120 másodperc 90 másodperc

A bandlevárosi összecsapás

A Bandleváros tematikájú Clash második versenyhétvégéjét augusztus 21. és 22. között rendezzük. A második hétvégére augusztus 16-tól lehet csapatokat alakítani.

A rangsorolt játék újdonságai

frissítveVÁRÓLISTÁRÓL VALÓ HARMADIK KILÉPÉSÉRT JÁRÓ BÜNTETÉS Egy újabb, harmadik büntetési szintet vezetünk be a várólistáról való kilépésért. Ha egy játékos 24 órán belül 3 alkalommal lép ki egy várólistáról, 12 órán át nem használhatja a MOBA várólistáit, és 10 LP-t veszít (az első két kilépés büntetése nem változik). Erről itt olvashatsz részletesen.
újBARÁTOK EREDMÉNYTÁBLÁJA Mindig is sejtetted, hogy jobb vagy a barátaidnál, de mostantól bizonyítékod is lesz rá! Egy új közösségi eredménytáblát vezettünk be a rangsorolt Idézők szurdoka előszobáiban. Ennek megnyitásához kattints az új eredményjelző gombra az Egyéni/páros vagy Rugalmas előszobák jobb felső sarkában.
RUGALMAS VÁRÓLISTA A Rugalmas játékban mostantól nem léphetnek be a várólistára a Mesteri vagy afeletti osztályú játékosok Platina alatti osztályú játékosokkal.

Hibajavítások, kényelmi változások

  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Warwick R – Összekarmolás képessége idő előtt megszakadt, ha a célpont Átvillanást használt.
  • A hősök mostantól megkapják a kék erősítést, ha „zombi állapotban”, például Sion Passzív – Dicső halál képességének hatása alatt ölik meg a Kék Gólemet (a vörös erősítést eddig is meg lehetett így szerezni).
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játékosok elvesztették a vörös vagy kék erősítésüket nem hatalmas dzsungelszörnyek kivégzésekor.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a hősökért járó vérdíj értéke nem állt vissza nullára az eredményjelzőn a vérdíj megszerzése után.
  • A Gébicskarom eszköztippjében mostantól helyesen jelenik meg az ellenfeleknek okozott sebzés.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt ha azelőtt váltja vissza vagy adja el valaki az Acél vállvértet, hogy megvenné és aktiválná az Ereklyepajzsot, mindkét tárgy erősítései megjelentek az erősítéssávon.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játékos oda tudott teleportálni egy lerombolt toronyhoz, ha a teleport varázslásából már csak 0,3 másodperc volt hátra.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Tryndamere W – Megfélemlítése nem járult hozzá a Napfogyatkozás Kelő hold hatásához, ha az ellenséges hős felé nézett.
  • Az Árnypallos mostantól nem okoz bónusz sebzést az őrszemeknek, ha sebezhetetlenek (mert épp hozzájuk teleportál valaki).

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák