A legújabb frissítés: 13.8

Itt a 13.8-as frissítés – a szezonközi meghívásos verseny frissítése!
Megérkezett a szezonközi meghívásos verseny frissítése!

Május 2-től tizenhárom csapat küzd meg egymással a világ minden tájáról az MSI bajnoki címéért a 13.8-as verzióban. Véssétek be a napot a naptárba! Emellett az új formátummal felrázzuk kicsit a versenyt, szóval kemény küzdelemre készülhettek. Aki lemaradt volna, az MSI új formátumát itt ismertettük.

Szeretnénk megnövelni a hősök sokszínűségét a profi szinten az MSI idejére. Ennek érdekében erősítünk néhány keveset használt hőst, mint Ezreal, Leona és Lillia, illetve gyengítjük a túlteljesítőket, mint IV. Jarvan, Malphite és Rakan. De ez még nem minden! Érkezik néhány kényelmi módosítás a kihívásokhoz, érkeznek új Éjhozó és Hajnalhozó kinézetek, és végül, de nem utolsósorban lehetséges lesz a meccselőzményekből jelenteni a játékosokat.

Nem ezeket a frissítési jegyzeteket kerestétek? A TFT frissítési jegyzeteit itt olvashatjátok!
Lilu „Riot Riru” Cabreros

A frissítés újdonságai

Hajnalhozó Renekton, Hajnalhozó Vayne, Éjhozó IV. Jarvan és Éjhozó Nasus magyar idő szerint 2023. április 20-án, 22:00-kor válik elérhetővé.

Hősök

Aurelion Sol

Csökkentettük az életerő és a páncél növekedési értékét.

A szóbeszéd szerint Aurelion Sol továbbra is az egekben jár az elit alatti szinteken, szóval ideje az űrsárkányt visszahozni a Földre (Runaterrába?). Aurelion Sol sebzésével alapvetően elégedettek vagyunk, de cserébe kicsit sebezhetőbbé tesszük, hogy megfontoltabban kelljen támadnia.

Alapértékek

  • Életerő növekedési értéke: 95 ⇒ 90
  • Páncél növekedési értéke: 4,3 ⇒ 4

Ezreal

Növeltük az alapsebzést.

A profi játékokban az alsó ösvényen valószínűleg mindkét oldalon egy szuperlövész játszik, ezért a kisebb sebzésű lövészek gyakran labdába sem rúgnak. Növeljük Ezreal erejét, hogy kicsit felrázzuk a jelenlegi alsó ösvényes állapotot, és hogy minden tudásszinten hatékonyabb legyen a végjátékra gyúró lövészekkel szemben.

Alapértékek

  • Alapsebzés: 60 ⇒ 62

Garen

Megnöveltük az alapsebzést és az alappáncélt.

Garen mostanában nem pörög az elvárt szinten, magyarán nem igazán tudja megnyerni a korai összecsapásokat a többi közelharcos ellen, ami elvileg az egyik fő erőssége. Növeljük az alapsebzését és a korai szívósságát, hogy újra magára találjon.

Alapértékek

  • Alapsebzés: 66 ⇒ 69
  • Alappáncél: 36 ⇒ 38

Janna

Növeltük a W sebzését. Az E pajzsa később kezd gyengülni.

A mostani frissítésben megkönnyítjük Janna számára az agresszívabb játékot az ösvényen, és növeljük a tárgyai sebzését. Ezenkívül a korai szinteken megengedőbb lesz a pajzs időzítése, ha megelőző jelleggel védi harcra készülő társait az E-vel.

W – Szellő

  • Varázssebzés: 70/100/130/160/190 (+50% varázserő) ⇒ 80/110/140/170/200 (+60% varázserő)

E – A vihar szeme

  • Pajzs gyengülésének kezdete: 1,25 másodperc ⇒ 2,5 másodperc

IV. Jarvan

Csökkentettük a sebzés növekedésének mértékét. Csökkentettük a Q sebzését.

A W erősítése óta Jarvan új lendületet kapott az egyéni várólistán. Mindig is hatékony volt a korai rajtaütésekben, de most a sebzésre koncentrálva is megbízhatóan tudja növelni előnyét a W sebzési arányának köszönhetően. Úgy próbáltuk csökkenteni az erejét, hogy továbbra is a sebzésérték növelése felé tereljük, de csökkentsük a korai rajtaütései hatékonyságát, ami a tárgyaiból nyert nagyobb erőre vezethető vissza.

Alapértékek

  • Sebzés növekedési értéke: 3,4 ⇒ 3

Q – Sárkányvágás

  • Fizikai sebzés: 90/130/170/210/250 (+140% bónusz sebzés) ⇒ 80/120/160/200/240 (+140% bónusz sebzés)

Kayn

Csökkentettük az E (Árnyak orgyilkosa) bónusz mozgási sebességét, növeltük a töltési idejét.

Az árnyak orgyilkosa Kayn a győzelmi és kitiltási arány terén is kiemelkedik a dzsungelharcosok közül, különösen a keleti régiókban. Mostantól ritkábban tudja bevetni az Árnylépteket, így könnyebb lesz visszavágni neki.

E – Árnyléptek

  • Az árnyak orgyilkosa – bónusz mozgási sebesség: 80% ⇒ 70%
  • Az árnyak orgyilkosa – töltési idő: 8 másodperc ⇒ 10 másodperc

Kha’Zix

Növeltük a Q alapsebzését.

Az előző frissítésben úgy alakítottuk Kha’Zixet, hogy az Elszigeteltség bónusza ne okozzon neki túl sok problémát, és örömmel jelenthetjük, hogy valóban könnyebben tud elszigetelni és kiiktatni célpontokat. Nem tudtuk, hogy ez mennyivel fogja megnövelni az összesített erejét, ezért nem estünk túlzásba, így most lehetőségünk van tovább erősíteni őt a játék korai szakaszában.

Q – A félelem íze

  • Fizikai sebzés: 60/85/110/135/160 (+115% bónusz sebzés) ⇒ 70/95/120/145/170 (+ 115% bónusz sebzés)

Kog'Maw

Növeltük a passzív képesség tényleges sebzését, Kog'Maw mostantól anyagtalan a passzív képesség hatása alatt. Csökkentettük a Q töltési idejét. Az E manaköltségét csökkentettük, a lassítását növeltük.

Az Ürességkutyus manapság egy kicsit gondban van, mivel alacsony a mozgékonysága, és az egész játékmenete egy képesség köré épül. A közelmúltban elsősorban a Mágikus bioágyú gyengítésére-erősítésére koncentráltunk Kog’Maw kapcsán. Úgy érezzük, hogy ideje kiterjeszteni a repertoárját, ezért erősítjük a többi képességét, hogy érdemi hatást érjen el velük, mielőtt a végjátékban elsősorban az alaptámadásokra összpontosítana.

Passzív – Ikáthiai meglepetés

  • újFuss, Kog, fuss!: Kog’Maw mostantól anyagtalanná válik a passzív képesség hatása alatt
  • Tényleges sebzés: 125–550 (szinttől függően) ⇒ 140–650 (szinttől függően)

Q – Maró köpés

  • Töltési idő: 8 másodperc ⇒ 7 másodperc

E – Mérgező takony

  • Manaköltség: 60/70/80/90/100 ⇒ 40/55/70/85/100
  • Lassítás: 20/28/36/44/52% ⇒ 30/35/40/45/50%

Leona

Növeltük a W páncélját és a varázsellenállását, növeltük a varázssebzését.

Leona egy újabb hős, aki nehezen találja a helyét a Szurdokban, gyakran elhomályosítják a fényét más kezdeményező támogatók. Az alsó ösvény sokszínűségének növelése érdekében növeljük a szívósságát és sebzését, hogy egy kicsit fényesebben ragyoghasson.

W – Napfogyatkozás

  • Bónusz páncél: 15/20/25/30/35 (+20% bónusz páncél) ⇒ 20/25/30/35/40 (+20% bónusz páncél)
  • Bónusz varázsellenállás: 15/20/25/30/35 (+20% bónusz varázsellenállás) ⇒ 20/25/30/35/40 (+20% bónusz varázsellenállás)
  • Varázssebzés: 45/80/115/150/185 (+ 40% varázserő) ⇒ 55/90/125/160/195 (+ 40% varázserő)

Lillia

Növeltük a passzív képesség szörnyek elleni sebzését, a szörnyekből nyert gyógyítást, módosítottuk a hősökből nyert gyógyítást.

Szeretnénk minél több hőst viszontlátni a szezonközi meghívásos verseny meccsein, ezért erősítünk néhány, a varázserőre koncentráló dzsungelharcost, hogy minél több életképes alternatíva legyen a profi szinten. Jelenleg több érdekes dolog folyik Lillia körül: Bár a tematikája elsősorban az újoncok számára lehet vonzó, a tisztogatáshoz fegyelmezetten kell tartania a távolságot, hogy elég életereje maradjon, ezért biztonságosabbá tesszük számára a dzsungelt a korai szakaszban. A profi játékokban a tisztogatási sebessége a legfontosabb szempont. A lehetőséget kihasználva gondoskodunk arról, hogy a varázserőt adó tárgyak jelentősen hozzájáruljanak a harci gyógyításához, ahelyett, hogy mindig rendelkezésre álljon ez a gyógyítás, az összeállítástól függetlenül.

Passzív – Álombot

  • Szörnyek elleni sebzés felső határa: 50–150 (szinttől függően) ⇒ 70–150 (szinttől függően) (Megjegyzés: ez akár 40%-kal több sebzést jelent az 1. szinten a több mint 1328 életerejű szörnyek ellen. Ez a különbség 0%-ra csökken a 949-nál alacsonyabb életerejű szörnyek esetében. A Pengecsőr életereje 1100, míg a Szederhát, a Gólem, a Gromp, a Krug és a farkas esetében az új maximális korlát érvényes.)
  • Szörnyekből nyert gyógyítás: 24–75 (szinttől függően) (+5,4% varázserő) ⇒ 39–54 (szinttől függően) (+15% varázserő)
  • Hősökből nyert gyógyítás: 6–120 (szinttől függően) (+18% varázserő) ⇒ 6–90 (szinttől függően) (+30% varázserő)

Malphite

Csökkentettük a W-vel felerősített támadás sebzését, csökkentettük a hasítás sebzésének páncélarányát.

Ezúttal mellőzük a köves szóvicceket, a lényeg, hogy Malphite a 13.4-es frissítés óta nagyon megerősödött a felső ösvényen. A Mennydörgés csökkentett töltési idejének és megnövelt sebzésének köszönhetően jobb lett a csatározásban, és a végjátékban szinte folyamatosan használni tudta az előrenyomuláshoz. Malphite többi képessége lehetne hangsúlyosabb a végjátékban, de jelenleg túl magas a sebzése egy tankhoz képest, különösen, ha először kimaxolja. Remélhetőleg a sebzésének csökkentése után más képességei is esélyt kapnak.

W – Mennydörgés

  • Felerősített támadás sebzése: 30/45/60/75/90 (+20% varázserő) (+15% páncél) ⇒ 30/40/50/60/70 (+20% varázserő) (+15% páncél)
  • Hasítás fizikai sebzése: 15/25/35/45/55 (+ 30% varázserő) (+ 20% páncél) ⇒ 15/25/35/45/55 (+ 30% varázserő) (+ 15% páncél)

Nidalee

Növeltük az alappáncélt, növeltük a páncél növekedési értékét.

Nidalee győzelmi aránya körülbelül 6%-kal nő az MKP-pontszám növekedésével, és jelenleg az Elit szintre van optimalizálva. Éppen ezért viszonylag gyengén teljesít a többség kezében. Ebbe nyilván belejátszik a játéktudásbeli különbség, de nagyobb súllyal esik a latba, hogy rendkívül hatékony a korai játékban, és csak úgy érvényesülhet, ha nagy előnyt szerez ilyenkor. Ugyanakkor nehéz őt áthangolni „a korai játékban nagy előnyt szerző dzsungelharcos” szerepről valami másra. Ezúttal megpróbáljuk lassítani a korai játékát, hogy szívósabb legyen, és a kevésbé profik is jól tudjanak vele tisztogatni. A megnövelt szívósság a rajtaütéseknél is jól fog jönni.

Alapértékek

  • Alappáncél: 28 ⇒ 32
  • Páncél növekedési értéke: 4,7 ⇒ 5

Poppy

Növeltük a Q sebzését. Növeltük a W bónusz ellenállásait.

Poppy nincs éppen csúcsformában, és egy ideje gyengén teljesít minden szerepkörében. Szeretnénk szívósabbá tenni, hogy bátrabban indulhasson neki a harcoknak és a csatározásnak.

Q – Pörölycsapás

  • Célpont életerejével arányos sebzés: 8% ⇒ 9%

W – Állhatatos jelenlét

  • Bónusz ellenállások: 10% ⇒12% (Megjegyzés: ez a kétszeresére, 24%-ra nő, amikor Poppy életereje a maximális érték 40%-a alá csökken.)

Rakan

Csökkentettük az alappáncélt, csökkentettük a páncél növekedési értékét.

Rakan győzelmi aránya és jelenléte is megugrott a 13.3-es frissítésben kapott erősítés után, különösen a magasabb tudásszinteken. Szeretjük, hogy Xayah-hoz hasonlóan sokoldalú, és nincs is vele általános problémánk, de ideje lehozni a többi támogató szintjére, és kicsit sebezhetőbbé tenni arra az esetre, ha mellélő egy varázslattal. Mindezt úgy, hogy továbbra is szórakoztató maradjon.

Alapértékek

  • Alappáncél: 32 ⇒ 30
  • Páncél növekedési értéke: 5,1 ⇒ 4,9

Tárgyak

Kozmikus hajtómű

A Kozmikus hajtómű értékeinek átrendezése kissé növelte a tárgy népszerűségét. Az új változtatás célja, hogy az új passzív hatást könnyebb legyen használatba venni és szélesebb körben elérhetővé tegye azt a mágusok számára. A passzív hatás varázserejét beépítjük az alapértékekbe, így nem ró kettős terhet a játékosra azáltal, hogy a varázslatok helyes időzítésén múlik a támadóerő növelése is.
  • Varázserő: 90 ⇒ 100
  • újEgyedi passzív – Varázstánc: A hősöknek okozott sebzés (kivéve folyamatos sebzés) a következő 5 másodpercre 1,5 másodpercenként egy 2,5% mozgási sebességet adó jelzőt biztosít, legfeljebb 10% mozgási sebességig. 4 jelző elérésekor további 10% mozgási sebességet ad (összesen 20% mozgási sebesség). Az okozott sebzéssel frissíthető a hatás időtartama. (Megjegyzés: Csak egyetlen sebző hatásra van szükség a jelzők aktiválásához, utána bizonyos időközönként magától növeli a jelzők számát. Ezután csak egyetlen további találatra van szükség egy kis késleltetés után a maximális számú jelző eléréshez. Magyarán nem kell 4 alkalommal sebzést elérni 1,5 másodperces szünetekkel. A cél, hogy ne lehessen egyetlen varázslattal maximális számú jelzőt elérni.)

Clash – Targon-hegy kupa

Emlékeztetőül: ezen a hétvégén folytatódik a Targon-hegy kupa Clash-versenysorozat!
  • 2. hétvége – a regisztráció kezdete: Április 17., 11:00 (helyi idő szerint)
  • 2. hétvége – versenynapok: Április 22. és 23. (helyi idő szerint körülbelül délután 4 és 7 óra között, régiónként eltérő időpontban)
A ramadánra és az iftár vacsorára való tekintettel a Clash véglegesítési ideje az alábbiak szerint módosul a következő szervereken:
  • TR1 – helyi idő szerint 13:00–15:00
  • SG2 – helyi idő szerint 13:00–15:00

Viselkedésfigyelő rendszerek

  • Mostantól a meccselőzményekből is lehet jelenteni játékosokat! Ehhez a Meccselőzményekben a jobb gombbal az adott játékos sorára kell kattintani a korábbi meccs összefoglalójában.

Kihívások

Frissítettük a Kihívások oldal megjelenését! Eddig minden az egyéni kihívások szerint volt elrendezve, ami kicsit zavaros lehetett, de mostantól csúcseredmények és csoportok szerint is elrendezhetők, ami biztosan átláthatóbbá teszi a képet.

Változó kínálat a mitikus boltban

Már elérhető

  • True Damage Senna (Tekintély kiadás)
  • Éjhozó Kayn (Tekintély kiadás)
  • Hajnalhozó Riven mitikus chroma (Éjhozó)

Kikerül a Mitikus boltból

  • Szőrmók Fizz (Tekintély kiadás)
  • Felemelkedett Pantheon (Tekintély kiadás)

Hibajavítások és kényelmi változtatások

  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt néha összeomlott a játék, ha a Milio elleni csapatban jelen volt Ahri, Viego vagy Sylas.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Diana Q-jának hatótávolsága kis mértékben csökkent vagy nőtt, ha az Átvillanás során sütötték el.
  • Kijavítottunk több hibát, amelyek miatt a vásárlások visszavonása nagyobb mértékben csökkentette vagy növelte a sütemények birtokosainak teljes manáját, mint amennyit a tárgy adott nekik.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Twitch R-jének területi hatása nem okozott sebzést neki és az ellenfeleinek, amikor Renata Őrjöngés hatása alatt áll.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a meccsvégi eredményjelzőn a megölt semleges minionok mindkét dzsungel esetében látszottak, de nem voltak bevételként számítva.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Vel’Koz R-jének újraaktiválása megszakította a varázslást, ha túl gyorsan aktiválták újra.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játék egy minion javára írta a sárkány megölését, ha Shaco klónja végzett a sárkánnyal.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Yuumi szövetségese nem kapott barátság jelzőket, ha megölt valakit, amikor Yuumi csatlakozva volt hozzá.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Yuumi Q-jának lejárati hangeffektusa hallható volt a háború ködén keresztül.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a mozgásképtelenséget okozó csapdák nem szakították meg a hazateleportálást.
  • Kijavítottunk egy ritka hibát, amely miatt Sona passzív képessége duplán aktiválódott bizonyos parancsok egyidejű bevitelekor.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Aurelion Sol felerősített R-jének lökéshulláma nem okozott sebzést.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Draven R-je a Sivir E-jéhez hasonló varázspajzsokon keresztül is képes volt a kivégzésre. Még hogy a fejvadászok ki tudják kerülni a fejszéket... vagy az csak a lengő fejszékre vonatkozik?
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Draven R-je nem végezte ki az ellenfeleket, akik közel voltak Dravenhez a képesség elsütésekor.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ornn E-jének és R-jének fellökését el lehetett távolítani megtisztítási hatásokkal.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Aurelion Sol dicsőséges szinkronjának néhány mondata nem szólalt meg.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Xayah Q-ja nem számította újra az elsütési sebességet, ha eladott egy tárgyat, amíg halott volt, és a képesség támadási sebessége megnőtt volna.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Kai’Sa néha ki tudott szabadulni az R-jével a Mordekaiser-féle Halál birodalmából.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt A vízköpő sziklavértjének Törhetetlen hatását lerövidítették a kapott gyógyítások és pajzsok.
  • Kijavítottunk egy visszaélési lehetőséget, amely miatt le lehetett másolni az Éber őrszemkövet, majd többször el lehetett adni.

Hőskinézetek hibajavításai

  • Holdszörny / 2021-es vb IV. Jarvan – A lándzsa mostantól helyesen jelenik meg Jarvan kezében a Sárkányvágás (Q) animációja során
  • 2021-es vb IV. Jarvan: Mostantól nem mozog természetellenesen a bal oldali vállvért a Sárkányvágás (Q) után
  • Fnatic IV. Jarvan – Visszaállítottuk a lobogó felállításának és ledőlésének animációját a Demacia büszkesége (E) során

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák

A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg:

A frissítéssel a következő chromák jelennek meg: